Keresztelés

Mi a keresztség?

Nem népszokás és nem névadás. Isten pecsétje az ember életén, amely jelzi, hogy a megkeresztelt ember nem a magáé, nem a gonoszé, hanem Isten tulajdona, és így Isten népének, azon belül a református egyháznak a tagja.

 



Kik részesülhetnek a keresztség sákramentumában?

Gyermekek és felnőttek egyaránt. Gyermekeket a szülők kérésére keresztelünk meg. Helyettük a szülők tesznek fogadalmat arra nézve, hogy református hitben nevelik fel és elsegítik a konfirmációhoz. Ezért fontos, hogy legalább az egyik szülő, vagy jobb esetben mindkét szülő megkeresztelt és konfirmált református legyen.

Felnőttek esetében a keresztelés mindig együtt történik a konfirmációval. Ezért előtte a keresztségre és konfirmációra felkészítő kurzuson kell részt venni, amely kb. 8 hétig tart, péntekenként este 6-tól 7 óráig. A felkészítőn való részvétel után egy vasárnapi istentiszteleten kerül sor a keresztelésre és az ünnepélyes konfirmációra, fogadalomtételre.

A keresztségre való jelentkezés a lelkipásztornál történik. Jelentkezni a keresztelést megelőzően 2-3 héttel hamarább lehet, illetve szükséges.

 

A gyermekek keresztelésekor a szülőknek feltett kérdések:

 

1. Akarjátok-e, hogy e gyermeket az Atya-, Fiú- Szentlélek Isten szövetségébe, a keresztyén anyaszentegyházba, a szent keresztség által befogadtassék?

 

Válasz: Akarjuk.

 

2. Ígéritek-e, hogy e gyermeket mostantól fogva úgy nevelitek és neveltetitek, hogy az Atya-, a Fiú- és a Szentlélek Istenbe vetett hitéről majd ő maga önként tegyen vallást a gyülekezet előtt a konfirmációban?

 

Válasz: Ígérjük és fogadjuk.

 

Minden keresztelés alkalmával megvalljuk hitünket az apostoli hitvallás szavaival

 

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.

 

És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

 

Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Hasonló anyagaink

Temetés

Hozzátartozónk elköltözése nemcsak mélyen megrendít bennünket és lelki fájdalommal jár együtt, hanem a temetéssel kapcsolatos feladatok és terhek is reánk hárulnak. A református egyházi temetés...

Esküvő, házasság

Isten Igéje szerint a házasság egy nő és egy férfi életre szóló szövetsége. Mindketten felelősek a döntésükért, amellyel felvállalják a másikat, megosztják vele életüket, örömeiket és bánataikat. A Teremtő Isten egész életre szóló kapcsolatként te...